CES 2011: Motorola Xoom – Az iPad2 legerősebb kihívója

Motorola XOOM

Kínai források jelentése szerint a Motorola máris megrendeléseket tett 700.000-800.000 Android 3.0-val felfegyverzett Xoom tabletre, mely rendelések az elmondottak alapján, akár az egymilliós küszöbig is kúszhatnak 2011. első negyedévének végére. A készülékek alkatrészeit gyártó cégektől tudni lehet, hogy a Motorola és a Samsung az a két vállalat, melyek elsődleges támogatottságot kapnak a Google-tól tabletjeik felépítésénél, míg őket az LG Electronics és a HTC követi szorosan.

A notebook gyártók ezzel szemben képtelenek voltak a kereső óriás kegyeibe férkőzni, hiszen a Google ezúttal a 7-10 inch nagyságú tabletekre alapozott, hiszen a Honeycomb ezekre van optimalizálva.

A Motorola Xoom, ami mellesleg a cég eddigi első tábla pc-je, látszólag az élre tör. Az egyre szaporodó csúcsminőséget hirdető szalagcímek hozománya a növekvő várakozás a kialakuló verseny körül. Az elvárások szerint a Xoom ugyanis az egyes számű adekvát képességekkel rendelkező kihívó az iPad2-vel szemben. Az Apple azonban magabiztos az iPad2 jövő hónapra várható bejelentésével, mely várakozásaik szerint gyorsan elhalványítja majd a Xoom ragyogását.

A Xoom specifikációi:

  • 10.1-inch érintő képernyő
  • 1280x800 felbontás
  • 5MP HD kamerák elől-hátul
  • Dual-core ARM-alapú Tegra 2 chipset
  • 1080p HD video lejátszás
  • Android 3.0 Honeycomb
  • Gyorsulásmérő, giroszkóp
  • Adobe Flash 10.1 Player támogatás