Google I/O rövid összefoglaló a legfrissebb bejelentésekből

Google I/O

A mai nap során a San Fransisco-i Moscone Center területén mintegy 5.000 fős közönséget csődített össze a Google I/O, melyet a helyszíni rendezvényeken kívül, 110 egyéb városban is élő adásban kísérhettek figyelemmel az érdeklődők, így például Kairóban, Egyiptomban (noha náluk ekkor körülbelül hajnali kettő felé járt az idő...).

A kezdéshez a Google Android részlegének termékmenedzsment igazgatója, Hugo Barra szólalt fel, s szavaival mindjárt ki is jelölte a főcsapást, melyet “három M” fémjelez: “Momentum, Mobile and More.”

Momentum - A Pillanat

Eleddig összesen 100 millió Android aktiváció történt, emellett 36 OEMS, 215 szolgáltató, 450,000 Android fejlesztő és mintegy 200.000 alkalmazás állítható sorba, ha hagyjuk, hogy csak a számok beszéljenek. Az Android 310 különböző készüléken érhető el, 112 ország piacán. Ehhez jön még a napi 400.000 új Android aktiváció.

Mobile

Honeycomb 3.1

Az új Android kiadás igazán fontos elemei közé tartozik a Honeycomb új feladatkezelési rendszere, mely állítólagosan olyan remekül működik, hogy a Google ígérni meri: többé senki nem fog kifogyni a memóriából, és végre elfelejthetjük azt az idegesítő feliratot, mely arra szólít fel bennünket, hogy az újabb alkalmazás megnyitása előtt zárjunk be egy régebbit. Lényeges új tulajdonság emellett az elemek méretezhetőségének szabályozása, melynek köszönhető immár minden ízlés szerint nyújtható és összenyomható lesz, vízszintesen és függőlegesen is egyaránt.

A Honeycombbal ellátott készülékek emellett immár USB host-ként is működhetnek az USB input eszközök számára, valamint végre létrejöhet az interakció a különböző kontrollerekkel (igen, ez alól az Xbox sem kivétel), az egérrel és a billentyűzetekkel. Várhatóan a frissítés a Motorola Xoomokra a kihirdetéstől számított 24 órán belül már meg is érkezett.

Bővebben...

Ice Cream Sandwich

Az Android ez az új változata több operációs rendszer tulajdonságait egyesíti magában, s jó hír, hogy hamarosan a Google minden eszközén elérhető lesz. Kulcsfontosságú tulajdonságai közé tartozik az új Virtual Camera Operator, valamint mindazon előnyös újdonságokat is magában hordozza, amelyeket a Google a Honeycombbal mutatott csak be. Amit ezek közül érdemes kiemelni az a párhuzamos futtathatóság, az új UI és az elemek méretezhetősége.

Bővebben...

More – Minden egyéb

Filmkölcsönző

Az Android felhasználók számára immár adott a lehetőség, hogy az Android Marketet kihasználva, okostelefonjaikra vagy tabletjükre filmeket töltsenek le a többezres választékból. Az árak egyelőre barátságosan 2 dolláros alsó határral versenyeznek, ám a mindez még csak az Egyesült Államokban érvényes.

Music Beta

A Google új versenyzője az iTunes ellenében. A szolgáltatás a Windows és Mac felhasználók számára készült, mint alternatív zenehallgatási lehetőség. Az iTunes-ről az értékeléseket, zenéket és lejátszási listákat máris roppant egyszerűen szinkronizálhatjuk a Music Betába.
Amint valaki létrehoz egy lejátszási listát, az azonnal elérhető lesz a platformon keresztül. Ennek köszönhetően valamennyi zene hozzáférhető lesz a felhő jóvoltából az összes Google eszközön. Az új zenére specializált Honeycomb interface pedig a szinkronizálási lehetőségekből igyekszik előnyt kovácsolni. Összesen mindenki 20.000 zeneszámot tárolhat saját könyvtárában, ráadásul ezt a béta fázisban még ingyenesen teheti meg. Ám talán mondani sem kell, hogy egyelőre csak az Egyesül Államokban örülhetnek az újdonságnak.

Bővebben...

Új üzleti kapcsolatok kiépítése

A Google széles körben hozott már eddig is létre partner kapcsolatokat a célból, hogy az Android készülékek minél előbb megkapják a frissítéseket, kezdeti kiadásuk után. Mostanában azonban az Android platform egyik legnagyobb kérdése az, hogyan kerüljenek felosztásra a frissítések a gyártók, készülékek és verziók között. A Verizon, a HTC, a Samsung, a Sony Ericson, a Sprint, a T-Mobile, a Motorola, az LG, a Vodafone és az AT&T valamennyien a kezdetek óta tagjai a Google megállapodásainak. A Google ezzel kapcsolatban most kinyilatkoztatta: tárt karokkal várják a többi megegyezni kívánó vállalatot is.

Android Open Accessory API

A Google bejelentette az “Android open accessory API”-t, mely leginkább egy a hardver kiegészítők számára készült Android platform támogatás. Mint az Android 3.1 platform része (illetve ugyanez visszaportolva az Android 2.3.4-re), az Android Open Accessory támogatási lehetőséget kínál arra, hogy külsőleg USB-ről csatlakoztatott hardverek interakcióba lépjenek az Android-eszközökkel. Mindehhez azonban egy úgynevezett speciális “accessory” (kiegészítő) mód létrehozására volt szükség. Ezek a bizonyos “compatible apps” (kompatibilitási alkalmazások) remélhetőleg a jövőben kiszélesítik majd az Android készülékekkel együttműködni képes hardverek körét. Vegyünk egy egyszerű példát: csatlakoztassunk egy okostelefonhoz, bármilyen kiegészítőt, akár egy USB-s szobabiciklit is, és ez a kis okosság megpróbál találni majd hozzá olyan alkalmazást, mely az interakciót is lehetségessé teszi.

Android @ Home

Szintén a mai nap során került bejelentésre a Google új kezdeményezése, mely az Android @ Home névre hallgat. A rendszer lényegében nyílt forráskódú könyvtárakból áll, melyek lehetővé teszik majd a fejlesztők számára, hogy olyan alkalmazásokat készítsenek, melyek felfedezik, majd kapcsolódnak és kommunikálnak lakásunk berendezési tárgyaival. A kezdeményezés váza fontos előrelépést jelent a Google automatizálási törekvéseinek tekintetében. Az Android @ Home egyébként szoros összefüggésben áll az Android Open Accessory API-val. A lehetőségek innentől akár korlátlanná nőhetnek, így az Android készülékek túlfejlett távirányítókként működhetnek a lakás minden elektronikai berendezéséhez kapcsolódva a villanyoktól az elektromos tűzhelyig.

További ehhez kapcsolódó bejelentésre került sor a délután folyamán, amikor kiderült, hogy az első ilyen módon vezérelhető villanykörtékről a Google már meg is kötötte a szerződést az LG-vel.

Bővebben...