Újabb pert indított az Apple ellen a Motorola

Googorola

Az áprilisi kereset után - immár a Google teljes égisze és szabadalom-ernyője alatt - újabb pert indított az Apple ellen a Motorola. Ezúttal hét különböző szellemi tulajdon miatt megy a balhé, amelyek nem csak a Siri-t érintik, de a GPS-alapú és e-mail emlékeztetőkkel, valamint multimédia lejátszással kapcsolatosak. Az ügy kimenetele nem csak az iPhone és az iPad, de a Mac számítógépek amerikai importálásának is véget vethet.

A két fél még 2010-ben leült ugyan tárgyalni a lehetséges licencelési feltételekről, de ezek nem vezettek eredményre. A mostani per legérdekesebb pontja egyértelműen a Googorola azon állítása, hogy a Siri merő másolat csak. Nyilván - bármennyire is fáj az igazság - nem az Apple találta fel a hangfelismerést (sem), de amennyiben sikerül bizonyítani, hogy más tollával ékeskednek (ismét), a Samsung elleni hadjáratuk is valószínűleg érdekes fordulatokat vesz majd.

Az áprilisi perben egyébként a Motorola javára döntöttek, a végleges ítélet pedig jövőhéten, augusztus 24-én lesz kimondva, mely szintén betilthatja az iPhone amerikába történő importálását. Mivel az Apple telefonjait Ázsiában szerelik össze, így egy esetleges tiltó határozat az iPhone 5 bemutatása előtt komoly érvágást jelentene a cupertinoi cégnek.