2012. Május 22., Kedd

A Microsoft megint elszólta magát - óriási baklövésre készül(het)nek

E-mailNyomtatásPDF

Windows Phone Mango

A Windows Phone Mango-val kapcsolatos kérdések sora gyakorlatilag végeláthatatlan, de egy bizonyos kérdés mindig a sor elejére kerül: pontosan milyen verziószámmal fut majd a frissített operációs rendszer? Noha a Microsoft igyekszik mindent a lehető legnagyobb titokban tartani, egy véletlen eltweetelésből már azt is tudjuk, mikorra várható a megjelenése.

Természetesen azóta már törölték a hozzászólást. No de lássuk a tényeket:

A sokak szerint “Windows Phone 7.1” helyett jelenleg úgy néz ki, hogy 7.5-ös verziószámot kap majd a Mango, mely szeptemberben jelenik meg. Elsőként az Imagine Cup döntősei vehetik majd kézbe, ugyanis mindegyikük kap egy Mango-t futtató telefont.

Persze ez azt is jelentheti, hogy csak megjelenés előtti állapotban kapják majd meg, ami olyan szempontból tűnne logikusnak, hogy az Apple szeptemberben dobja piacra az új iPhone-t. És valljuk be, bármit is harcba küldeni egy ilyen csatában nem csak badarság, de azonnali öngyilkosság is. A Microsoft pedig kifejezetten az a cég, akik az ilyen hibákat nem engedhetik meg maguknak.

Címkék: hírek | mango | microsoft | windows phone 7

Hozzászólások 

 
0#3spell2011-07-15 22:55
Ebben igazad van, de szertinem az MS-nek nem az a célcsoportja, akik egy Apple logó láttán elsírják magukat...


Amúgy a cikk végén azt írja a szerző, hogy az MS nem engedheti meg magának az ilyen hibát. Ha visszanézünk kicsit, akkor láthatjuk, hogy bőven követtek el nagy hibákat, (win98, vista) amit simán korrigáltak. Az MS egy öreg cég, és régóta piacvezető a főbb célterületein. Míg az Apple annyira stabil, mint egy frank hitel, szóval inkább fordítva látom...
Idézet
 
 
0#2Coyote2011-07-15 15:40
Azt én értem, hogy jelen akar lenni a piacon, ezzel nincs is baj, de ha az Apple-lel egyszerre mutatja be az új termékeit, akkor el fog veszni az iPhone 5 körüli hype-ban.

Az emberek 90%-a eufórikus állapotban lesz, míg a maradék 10% megpróbálja majd megmagyarázni nekik, hogy megint meg kéne nézni rendesen, mitől vannak úgy oda.

Ilyen helyzetben a Microsoft Mango-ja csak az oldalsávba kerül, hogy ja, közben az MS is jelentkezik, de a hátsó sorban ülőket nehéz észrevenni.
Idézet
 
 
0#1spell2011-07-15 15:36
Egy új piac nyílt ki nemrég, az okostelefonok piaca, és nemsokára a felhő technológia is kinyílik.
A Microsoft jelen akar lenni ezeken a piacokon. Szerintem ez nem rossz döntés, határozottan szüksége van a cégnek ebbe az irányba nyitnia.

"Ha küzdesz, akkor nyerhetsz és veszthetsz is. Ha nem küzdesz, azonnal vesztettél."
Nagyon ide illik ez a mondás.

Ha jelen akar lenni a piacon, akkor küzdenie kell, és nem szabad feladnia, csak azért mert erős a rivális. Az Apple se adta fel...
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik a PC Pult véleményét!

A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik, a vendégek hozzászólásai késleltetve jelennek meg.


Biztonsági kód
Frissítés

Share/Save/Bookmark