Közel négy éve a The Pirate Bay meg akarta vásárolni Sealand szigetét, hogy ott saját országot alapítva nyugodtan üzemelhessen az oldal, a jogvédőktől nem zaklatva. A terv anyagi okok miatt meghiúsult. A történet az elmúlt napokban érdekes fordulatot vett: a világ kalóz pártjainak tagjai egy érdekes, minden eddiginél meglepőbb ötlettel álltak elő: bolygó körüli pályára állítanának egy file megosztó oldalt.
IT / Technológia
Bolygó körüli file megosztó oldalt szerenének a kalózok
A 10 legtöbbet letöltött film - 2010 41. hét
A múlt heti versenyt Bruce Willis új filmje, a RED nyerte. Az ezüst ezúttal a Resident Evil: Afterlife nyakába kerül, míg a bronzot Jonah Hex vitte el. Ezúttal három újoncot köszönthetünk a mezőnyben, a RED, a Devil's Playground, valamint a Piranha személyében.
DrivesSafe.ly 2.0 - Immár Androidra is
Immár nem csak Blackberry-re elérhető a DriveSafe.ly, melynek segítségével szóban válaszolhatunk SMS-einkre, illetve email-jeinkre vezetés közben, jelentősen csökkentve ezzel egy esetleges baleset bekövetkezését. Az új verzió már Android-ra is elérhető, bár a Google operációs rendszerének esetében még csak az SMS-ek felolvasására, illetve azokra szóban válaszolásra van lehetőség. Az email, valamint teljes Twitter támogatás pár héten belül várható.
American Idol Google módra
Pár napja botlottam bele a demoslam.com oldalba. Akkor csak egy átmeneti flash tartalom volt elérhető a Google által üzemeltetett oldalon. A mai napon azonban a cég hivatalosan is elindította az oldalt, így a célját is megtudhattuk: bárki tölthet fel videót, melyben Google termékek és technológiák felhasználásával készült szerkezeteit, találmányait mutathatja be a világnak.
Saját mobil alkalmazás pár kattintással
A Widgetbox segítségével könnyedén elkészíthetjük saját iOS, illetve Android 2.0+ alkalmazásunkat bármilyen programozói ismeret nélkül. Az oldal lehetőséget kínál HTML5 alapú alkalmazások készítésére, webes alapon, mindössze pár kattintással. A gyakorlottabbak saját kódot is illeszthetnek a programba, de ez nem feltétel egy működő program elkészítéséhez.
Csak jövő nyárra várható az Android-os Lenovo tablet
A Lenovo Android tablet-je nem a Froyo-ra (2.2) fog épülni. A cég mai nyilatkozata alapján a Honeycomb (3.5) megjelenéséig nem lesz elérhető a sokak által várt Lenovo Android tablet. Leghamarabb 2011 nyarán vehetjük majd kezünkbe az első gépeket, amennyiben a Google nem tolja ki még jobban az Android 3.5 megjelenését.
Tovább erősít mobil platformokon az eBay
Az online piactér iPhone alkalmazását eddig 13 millióan töltötték le. A program segítségével lehetőségünk van telefonunkról vásárolni, illetve nyomon követni az aukciókat. Létezik egy külön alkalmazás, melynek segítségével pár kattintással nyithatunk új aukciót telefonunk segítségével. Steve Yankovich nyilatkozata szerint az idei ünnepi szezonra egyesíti a két alkalmazást, csökkentve ezzel a karácsonykor jelentősen megnövekedett forgalom okozta terhelést.
Lustáknak és praktikusoknak egyaránt: Remote Notifier for Android
Nyilván másokkal is előfordult már, hogy nem emlékeztek, hova is tették pontosan a telefonjukat, és egy-egy bejövő hívás/SMS esetén nem akartak a megkeresésére indulni. A Remote Notifier for Android számos kényelmi funkciót biztosít azok számára, akik nem szeretnének minden, a telefon által kiadott zajra elindulni megkeresni azt.
Megújul az Xbox.com is!
Major Nelson nem rég jelentette be, hogy a dashboard mellett az Xbox.com is frissül a mai nap folyamán. A hosszú hónapok óta fejlesztett rendszer számos újdonásgot hoz az oldal életébe. Az új kinézet mellett kilenc új ország is bekerül az Xbox Live kompatibilis nemzetek közé, köztük Magyarország is.
Palm helyett HP webOS 2.0 néven jön az új mobil operációs rendszer
A HP által frissen bejelentett mobil operációs rendszer, a HP webOS 2.0 mindennel rendelkezik, amire szüksége lehet a mai smartphone piacon. Valódi multitasking, valamint Adobe Flash 10.1 támogatás. Az OS a héten debütál a Palm Pre 2 készülékkel, Franciaországban. 16 hónappal ezelőtt az első webOS-sel szerelt készülékeket tartották az iPhone-ok komoly ellenfeleinek, de a Pre és a Pixie hardver szinten nem tudta hozni az elvárásokat.
Az eddigi legjobb Facebook Places integráció az új Loopt-ban
A piacon lévő többi alkalmazással szemben, melyek szintén képesek bejelentkeztetni a felhasználót a Facebook Places rendszerbe, a Loopt nem egy új objektumot hoz létre, melyet továbbít az oldal megfelelő részére, hanem közvetlenül a Facebook Places-ben megtalálható helyre jelentkezteti be a felhasználót. A módszernek köszönhetően nem csak erőforrást takaríthatunk meg, de jelentősen gyorsulhat a folyamat is.
További cikkeink...
- Az Office 365 komoly vetélytársa lehet a Google Apps-nak
- Kinect és a hozzá megjelenő játékok bemutatója
- Botnet már egy fél tálca sör áráért
- Újabb fegyver a kalózok elleni harctéren
- Radikális változások várhatóak a domainek világában
- Jön a 11.6"-os MacBook Air
- Az új kiegészitőhöz új egér is érkezik
- A Bit.ly beintett a Google-nek
- Szerinted kinek kéne uralnia a Web 2.0-t?
- Skype 5.0 részletek
- Nokián is elérhető az Est.hu programkínálata
- Itt az első Google TV a Sony-tól
- Egy év börtön és pénzbírság vár a vádlottakra
- Android Manager - Ideális alternatíva Samsung tulajdonosoknak
- Egyelőre megúszták a kalózok
- Várhatóan csak 2012-ben jön az első 4G-s iPhone
- Még idén jön a Chrome OS
- A vakokat segíti a Google két új alkalmazása
- Jövőhéten érkeznek hozzánk az első Windows 7 telefonok
- A 10 legtöbbet letöltött film - 2010 40. hét
49. oldal / 58





