2012. Május 23., Szerda

Diablo III konzolon - a Blizzard komolyan gondolja

E-mailNyomtatásPDF

Diablo III

A Diablo sorozat már az első résszel kivívta magának a nevet, és az igen népes rajongótábort, valamint felállította a standard-eket, ha barlangjárós, démonöldöklős, zombigyilkolós RPG-ről van szó. A harmadik részről már rengeteg dolgot olvashattunk, azonban egy dolog még mindig van a Blizzard háza táján, amivel adósok a játékos társadalom felé: a konzol verzió.

Josh Mosqueira, a játék vezető dizájnere ugyan nem adott konkrét választ a kérdést illetően, de annyit elárult, hogy jelenleg is keresnek programozókat, valamint dizájnereket, akik lehetővé tennék a konzolos változat megjelenését is.

A stúdió, amennyiben sikerül tető alá hoznia a dolgot, egy lassan tíz éves ígéretet válthatna valóra.

PC-s szemszögből vizsgálva a kérdést számomra érdekes elképzelésnek tűnik a dolog, hiszen a játék irányítása rengeteg egér és billenytűzet használatot igényel, amit véleményem szerint ugyan át lehetne ültetni kontrollerre, de az így kapott élmény jelentősen csökkenne (eleve a beállítható gyorsgombok számának erős limitáltsága miatt). Nem mennék bele most felesleges trollkodásba, hogy melyik platform a jobb, és miért, hiszen mindkettőnek megvan a maga előnye, hátránya, de úgy gondolom, a Diablo az egy olyan játék, amely kifejezetten PC-re készül. És okkal...

Címkék: diablo 3 | hírek | játék

Hozzászólások 

 
#1J.J.2011-08-23 10:26
Anno 1998-ban az első részt kiadták már Playstation-re. Mindössze egy Ps-x egeret kellett hozzá vásárolni és semmiben sem volt körülményesebb az irányítása, mint pc-n.
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik a PC Pult véleményét!

A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik, a vendégek hozzászólásai késleltetve jelennek meg.


Biztonsági kód
Frissítés

Share/Save/Bookmark