Egy év kihagyás után új klippel jelentkezett Freddie

Sebtapasz címmel jelent meg Fehérvári Gábor Alfréd legújabb dala. A több mint egy év kihagyás után publikált új zenéhez egy különleges videoklipet is készített A Dal 2016 győztese és azóta műsorvezetője. Freddie szeretné, ha a Sebtapasz legalább akkora támasza lenne a közönségnek, mint amilyen gyógyírt neki jelentett a zene élete legnehezebb pillanataiban.

Plátói szerelem a középiskolában, a nagyszülők elvesztése, a szülők válása, kettétört sportkarrier - élete legnehezebb pillanataiban mindig a zenéhez menekült Fehérvári Gábor Alfréd. Freddie sikeresen gyógyította a lelkét különböző dalokkal egész életében, most pedig legalább annyit szeretne nyújtani az embereknek, mint amennyit neki segített a zene. Erre is utal új dalának címe, a Sebtapasz, amelyet több mint egy év kihagyás után mutatott be a közönségnek.

„Ez a dal minden olyan embernek szól, aki egy kicsit is elbizonytalanodott abban, hogy jó-e az az út amit éppen követ. Vagy hogy van-e elég ereje végigvinni valamit. Bízom benne, hogy a Sebtapasszal úgy tudok erőt adni azoknak, akiknek szüksége van rá, mint amekkora erőt én kaptam az életem során a zenétől” - mondta Freddie.

A mély érzelmekkel teli Sebtapasz című dal videoklipjének forgatásához a lehető legszemélyesebb helyszínt, a szülővárosát választotta A Dal 2016 győztese, aki azóta műsorvezetője is az MTVA zenei tehetségkutatójának.

„A klip arra épül fel, hogy a mai önmagam az akkori önmagammal találkozva számomra fontos régi helyeket jár be Győrben” - árulta el Fehérvári Gábor Alfréd, aki a rendezővel, Czoller Bencével közösen választotta ki, ki játssza majd fiatalkori énjét.

„Igazából tudtuk, hogy nem találunk a fiatalkori külsőmre hasonlító fiatal srácot, ezért egyszerűen egy karakteres fiút kerestünk. Sajnos rám járt a rúd 15-18 éves korom között. Nagyon vékony voltam, magas, fogszabályzós, szemüveges, hosszú hajam volt, nem voltam éppen vonzó” - mondta nevetve Freddie.

Az énekes arról is beszélt, miért kellett több mint egy évet várni arra, hogy új saját szerzeményt mutasson be.

„Annyira meghatározó volt nekem a koncertezés hiánya, hogy emiatt nem kapkodtam el az új klipek készítését. A bezártság annyira a kedvemet szegte, hogy sokáig gitár sem volt a kezemben, dalokat sem írtam. Most azonban úgy éreztem, ismét érdemes zenélni, mert találkozhatunk a közönséggel és koncertezhetünk” - árulta el Fehérvári Gábor Alfréd, aki elárulta: a Sebtapasz szövegét még a pandémia előtt írta meg, de csak közben jött rá, hogy most sokkal érvényesebb lett a mondanivalója.

Stáblista:
Rendező: Czoller Bence
Operatőr: Temesi Ádám
Operatőr: Ballasy Zsolt
Világosító: Jászai Martin
Kamera technikus: Charlie
Főszereplő: Debera Orlando
Lány szereplő: Légrádi Sziszi
Vágó: Nagy Botond